Kezelés előtti teendők?
Nincsen szükség különösebb előkészületekre a lézeres érkezelés miatt, de lehetőség szerint ne szoláriumozzunk vagy napozzunk közvetlenül a beavatkozás előtt. Fontos, hogy a kezelésre ne lebarnult bőrrel érkezzünk, mert a bőr barnulásakor barna festékanyag, ún. melanin termelődik. És bár (a korábbiakban említett módon) a lézer fénye szelektív, vagyis lényegében csak a hemoglobinban, a vér piros festékanyagában nyelődik el, túlzottan barnult bőr esetén mégis nagyobb a kockázata az esetleges mellékhatásoknak. Ezek azonban így sem veszélyesek, többnyire kissé erősebb gyulladás vagy apró, átmeneti hólyag képződését jelentik. Ennek elkerülésére ilyen esetben általában kisebb energiával dolgozhat csak a kezelőorvos, vagyis a (szolárium) barnaság megnehezíti a kívánt eredmény elérését. Mindezeken felül javasolt mindenfajta kozmetikum (testápoló, alapozó, arckrém stb.) használatának kerülése is a kezelés reggelén.